(vekergés: siránkozás, panaszkodás)

Elsőre mindig jó érzés Vekerdy Tamás cikkeit, interjúit olvasni, de ahogy jobban belegondolok, főbb tanácsai nem életszerűek.

Például hogy olyan rossz az iskolarendszer, menekítsük ki belőle a gyereket. Persze közelről sem ideális, de jelentkezzen, aki olyan jól áll anyagilag, hogy a) otthon marad magántanuló gyerekével míg a családfenntartó családfenntart, vagy b) alternatív programú magániskolába íratja. Aztán az, aki ezt egynél több gyerekkel is meg tudja tenni.

Vagy hogy a szülő ne próbálja iskola után, otthon megtanítani a gyerekének, hogy hogyan/miért tanuljon, hanem hagyja magának, csináljon, amit akar. Elsősként még érdekes a tanulás, de másodiktól (vagy akár már az első néhány hónap után) megérzik a "munka" jelleget, és természetesen csökken a lelkesedés. Őszintén, miről szól egy felnőtt élete, ha nem arról, hogy munkába áll és csinálja akkor is, mikor éppen csökken a lelkesedés? Ilyenkor nem az a legjobb megoldás, hogy hagyom a francba és keresek egy másikat, mert idővel az a másik is elveszíti az újdonság erejét, hanem az, hogy megpróbálok keresni benne olyan területet/aspektust, amitől megint érdekessé és szerethetővé válik a régi munka, vagy éppen a tanulás.

Ha már itt tartunk, stabil, hosszútávú személyes kapcsolatot is csak ezzel a mentalitással lehet kialakítani. Természetesen van olyan munka-/élethelyzet, ami azonnali menekülést kíván, de ha jól értelmezem a mostanában csőstül megjelenő fiatal felnőttek gondjairól szóló cikkeket/tanulmányokat, pont ez a hozzáállás hiányzik belőlük, pont amiatt a nevelési módszer miatt, ami "megvédi" a gyerekeket pl. az iskolai megfelelési igénytől.

Aztán ott van a házimunka. 4 gyerekem van, nem részletezem, mennyi dolog van velük, mennyi szennyes edény és ruha, mennyi csízma által behordott téli mocsok, mennyi ágy és ágynemű... És igen, jólesett igazolást olvasni Vekerdy cikkéből, hogy hagyjam a francba, főleg mikor olyan fáradt voltam az egész kisgyerekes létformától (tudjátok, napi 24 óra készenlét, ebből 18-20 óra ébren, havi 1 szabad délután, ha éppen egyik sem beteg, mindezt 2-4-6-8 évig nonstop), hogy azt hittem, idegösszeroppanást kapok.

Ugyanakkor jelentkezzen az az anya, aki megengedheti magának, hogy cseléd járjon hozzá. Vagy az, akinek az embere úgy ér haza az egész napos munka után, hogy örömmel lát neki annak a házimunkának, ami nem végződött el magától. Sőt, az a férfi, akinek a munka, a házimunka és az esti fáradthisztis gyerekek után még van kedve szerelmesen nézni az asszonyra. Jelentkezzen az, aki nyugodt lélekkel tud olvasni vagy tévézni az otthoni szemétdomb tetején; akinek nincs igénye arra, hogy rend legyen és tisztaság.

Van az az élethelyzet, mikor az ember valóban nem csinál semmit, annyira mosott rongy. Egy időben hozzám is járt takarítani heti egyszer egy ismerős ismerőse, de azért sokkal jobb érzéssel tölt el, mikor összeszedem magam és megcsinálom a két csecse-becse kezecskémmel. Mert sokkal erősebbnek és ügyesebbnek és hasznosabbnak és büszkébbnek érzem magam, ha én csinálom. És tulajdonképpen nem is olyan rémes... Táncolok a fakanállal, énekelek a porszívóval és mosolygok minden egyes ruhadarab kiterítésekor annak viselőjére gondolva.

Emlékeztek az 5 szeretetnyelvre? A szeretetet ki lehet fejezni dícsérettel, érintéssel, minőségi idővel (pl. mikor együtt tanulunk/főzünk), ajándékokkal és szívességekkel.

Szóval segítek a gyerekemnek leckét írni, hogy iskolába menve dícséretet kapjon, ne szidást és mosok-főzök-takarítok, mert ezzel is ki tudom fejezni a szeretetemet a családom iránt - és magam iránt is.

Jó érzés végignézni a tiszta lakáson és úgy elővenni a könyvet/távirányítót - mert megérdemlem. :)