a gyermek mozgásfejlődésének sok olyan oldala van, amelyben szülői segítségre szorul, és ha nem kap segítséget, könnyen történhetnek olyan balesetek/sérülések, melyek megelőzhetőek lettek volna.

a kezdet kezdetén, az újszülötteknél a mozgást figyelik, és elég gyakran találnak túl feszes vagy éppen gyenge izomtónust. minél korábban kezdjük el tornáztatni a kis élient, annál gyorsabb és látványosabb a javulás, figyeljünk hát oda, vagy ha nem értünk hozzá, menjünk szűrésre. (legkésőbb a 6-hetes ortopédiai szűrésen kiderül, ha valami nem tökéletes.)

1-2 hónapos korban a lehető legtöbbet kell hason fektetni, hogy úgy dolgozgasson. ez elég trükkös feladat, ugyanis a nap nagy részében vagy esznek, vagy alszanak. evés után pedig kevéssé ajánlatos a hason fektetés, mert kibukják a fáradságos munkával megtermelt és/vagy elkészített tejet. aztán ott van még a keserves sírás, amit szegény nagyfejű-gyengenyakú kis bébi produkál, mert ugye nehéz a feje, gyenge a nyaka, a feladat meg fárasztó.

ezt a helyzetet tudjuk áthidalni, ha kényelmes félig-fekvő helyzetben a mellkasunkra tesszük az erőművészünket erőművészkedni. ha mosolygunk rá, azzal a kellő motiváció is megvan, hogy emelgesse a fejét.

5-6-8 hónapos korban ugrásszerű a mozgásfejlődés. megtanul ülve maradni, pörög-forog, araszol, kúszik, mászik. a legjobbat akkor tesszük, ha biztonságossá teszünk egy szobát (lehetőleg azt, ahol anya és a család a legtöbbet tartózkodik) és kicsapjuk legelni. idővel persze minden szoba gyerekbiztossá válik, de kezdetnek ennyi is megteszi.

mikor már fölállogat a gyermek, meg lehet tanítani, hogy popóra essen, mikor elveszíti az egyensúlyát. ennek a legegyszerűbb módja, hogy ölbe vesszük a gyermeket, arccal magunk felé fordítjuk, ő meg a kezünkbe kapaszkodva rögtön állásba húzza magát. ekkor sétálunk-sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk (itt lehúzzuk a kezét, hogy kicsit előredöntse a felsőtestét, és csípőnél megnyomjuk kicsit hátrafelé, hogy popóra huppanjon) csüccsöt játszunk óránként 5-10 percet. néhány nap alatt berögzül.

ha a gyermek már mászókorban van, és érdeklődik a magas dolgok iránt, először mi magunk tegyük fel az áhított fotelra/kanapéra, és tanítsuk meg tolatva lemászni (nálunk a “popóval” felszólításra hallgatnak), hogy ne essen le naponta 7462634572634 alkalommal, miután megtanul egyedül felmászni. higgyétek el, nagyon hamar meg fog tanulni.

mikor elindulnak, érdemes magasszárú szandált adni rájuk benti cipőnek, hogy megelőzzük a bokasüllyedést és lúdtalpasodást. sajnos én ezt elbagatellizáltam 1. sz. éliennél, azóta is küzdünk vele. :( a gumitalpú cipőben eleinte még nehezen esik a járás, húzhatunk rá kívülről egy zoknit, ami egyúttal azt is megakadályozza, hogy folyton kibontsa a találékony utód a tépőzárat.

mikor a gyermekeknek elkövetkezik a játszóterezés ideje, az anyáknak a szívszélhűdések ideje jön. két nagyon fontos dologra kell megtanítani az aprójószágokat:

1. a lengő hintát kerüljék el, mert az nem tud megállni, és
2. a mászókán mindig erősen kapaszkodjanak, hogy ne essenek le.

ez utóbbi talán a szülőnek a legnehezebb feladat, de próbáljuk meg betartani. a “ne mássz fel, mert leesel” felkiáltással két rossz dolgot érhetünk csak el. ha betartatjuk, és valóban nem engedjük fel a mászókára, arra tanítjuk, hogy meg se próbáljon kihívásokat keresni az életben, mert úgysem fog sikerülni semmi. ha nem tartatjuk be, hanem a levegőbe beszélünk, arra tanítjuk a gyereket, hogy nem kell a szülőre figyelni, mert nem azért mondta, hogy megtegyük, amit kér, hanem csak úgy beszél – a levegőbe. és mégcsak nem is haragudhatunk, ha elereszti a füle mellett a mondandónkat, mert mi tanítottuk neki.

nálunk még egy játszótéri szabály van, de lehet, hogy csak azért, mert sűrűn jöttek egymás után a testvérek, és nem volt érkezésem emelgetni 1. sz. sós-zsákomat (se). a szabály a következő: csak olyan helyre mehet fel, ahová maga fel tud mászni. természetesen mihelyst fel tud mászni (akár szóbeli irányítással, akár egyedül), rögvest meg kell tanítani biztonságosan lemászni. főszabály itt is a 2.

mikor már nagyobbacskák a gyerekek, és kerekeken-egyebeken járnak, csak akkor álljunk neki tanítgatni, ha mi magunk is ismerjük, használjuk (-tuk gyerekkorunkban) az adott holmit. egyébként nem presztízsveszteség, ha együtt tanuljuk meg (sőt, a gyereknek kifejezetten jólesik), csak ne tegyünk úgy, mintha menne, nehogy szégyenben maradjunk.

nem mondom, hogy ezzel elkerülhető a baleseti sebészet (még emlékszem, hogy a plázában véletlen kint hagyott mdf lapból MEKKORA szálka állt bele no. 2. tenyerébe), de az biztos, hogy kevesebb olyan helyzet állhat elő, mikor magunkat okoljuk egy olyan helyzet miatt, ami esetleg megelőzhető lett volna.